Mindannyiunk célja ugyanaz, szeretnénk feladatainkat minél rövidebb idő alatt elvégezni. Az időgazdálkodás éppen ebben nyújt segítséget.

Számtalan hasznos cikk született már a témában. A Client Maker Kft. szakértői azonban most egy új szemszögből közelítik meg a kérdéskört.

A Client Maker Kft. szerint 2 oka van,  hogy jelenleg nem működik Nálad az időgazdálkodás

  1. Idősáv mindenekelőtt
  2. Túl sok feladatot tervezel be egy napra
  3.     Az időgazdálkodás egyik alapköveként gyakran elhangzik, hogy határozz meg naptáradban különböző feladatokhoz különböző idősávokat. Például e-mailek olvasása 10 és 12 óra között.

Ez valóban hasznos, hiszen nem kalandozik el a figyelmed, jobban tudsz összpontosítani.

Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy melyik feladat mennyi időt kíván meg, és szükség szerint csökkenteni, növelni a betervezett intervallumot.

A Client Maker Kft. szakembere egy példával illusztrálja, hogy milyen káros lehet ez a rugalmatlanság.

Egy előadás előtt minden esetben szükséges menetrendet készíteni. Emberünk ebben az esetben erre a menetrendre 1 órát tervezett, hiszen rutinos előadó lévén, ennyi idő alatt kényelmesen elkészül. Így is lett, 1 óra alatt egy kész beosztás volt előtte. Igen ám, de közben érezte, hogy ide is jöhet egy extra sztori, a harmadik pontot érdemes lenne kibővíteni, és hopp, az előre eltervezett 1 óra helyett másfelet töltött a feladattal.

Mikor az ember túlságosan rugalmatlan, könnyen rossz érzést kelthet benne ez a kis „csúszás”. Ha nem szépítgeti a menetrendet, akkor viszont rosszabb munkát ad ki a kezéből, mint amire képes lenne.

 

  1. Talán a te környezetedben is van olyan személy, aki szinte teljesíthetetlen mennyiségű munkát tervez be mindennapra, és persze, mondjuk 12 feladatból csak 7-re van ideje. Ettől pedig frusztrálttá válik, hiszen állandó csúszásban van.

 

A vállalkozásod akkor fog hihetetlen mértékben nőni, ha úgy állítod össze a feladataid listáját, hogy a hatékony munkavégzést helyezed előtérbe.

 

Biztosan előfordult már Veled is, hogy fél munkanap alatt annyit haladtál, mint máskor két nap alatt. Kezeld prioritással a feladataidat, így óriási növekedésnek indulhatsz.

Hidd el, sokkal hatékonyabb leszel, ha bizonyos keretek közé szorítod a munkavégzésedet, de legyél rugalmas e téren. Ha egy projekt több időt kíván, szánd rá az idődet. Ahhoz, hogy hatékony legyen az időgazdálkodás, meg kell tanulnod kiszűrni, hogy mely feladat mennyire sürgős, mennyi időt szánj rá.

 

Ha szeretnél hatékonyabban gazdálkodni az időddel, nézd meg itt, hogy milyen lehetőségeket nyújt számodra a Client Maker Kft. csapata!